www.gitarakademia.hu

info@gitarakademia.hu

Rólam…

Sziasztok!

Kis Dávid vagyok. Gitáros-előadóművész, zeneszerző-hangszerelő és nem mellesleg gitár- és zenetanár. 6 éves korom óta tanulok zenét, de már a felmenőim is komolyabban foglalkoztam a muzsikálás művészetével. Édesapám dobol, az apai nagyapám pedig hegedűn játszott.

Hegedűvel kezdtem a kiskunhalasi zeneiskolában, de 11 éves koromban „találtam” otthon egy gitárt és hamarosan a hegedűt hátrahagyva a fő hangszerem lett. Autodidakta módon kezdtem el megtanulni az alapokat, és 8 évig nem is volt tanárom. Érettségi után felvettek a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Oláh Szabolcs, majd Rieger Attila lett a tanárom. Ők nyitották ki az eddig pop- és rockzenéhez szokott fülemet azzal, hogy bevezettek a jazz-zene világába.

A szakvizsga után Szalay Gábor tanítványa voltam a Vienna Konzervatórium Budapest főiskolán, majd a Kodolányi János Egyetemen folytattam a tanulmányaimat. Itt Birta Miklósnál és Gyárfás István „Gyafi”-nál tanulhattam. 2016-ban államvizsgáztam és diplomát szereztem, mint jazzgitár-előadóművész.

A zene és legfőképpen a gitározás nekem egy gyakorlati tevékenység. Ezért nem csak az iskolákban gyűjtöttem a tapasztalatokat, hanem az ország sok színpadán is jártam. Emellett folyamatosan jelen volt a tanítás is. Nevelgettem a magántanítványaimat, de többször megfordultam az intézményi tanításban is. Egyedi tematikát dolgoztam ki arra, hogy minél gyorsabban el lehessen sajátítani a gitározás alapjait (és komolyabb szintre el lehessen jutni). Nem vagyok annak a híve, hogy 15 perc alatt meg lehet tanulni gitározni. Bizonyos dolgokat meg lehet tanulni ennyi idő alatt, de elsajátításhoz nem órák és nem is napok kellenek. Hetek, hónapok, extrémebb esetben évek. De nem kell megijedni! A kezdőknek szóló tanfolyamot úgy állítottam össze itt a gitárakadémia.hu-n, hogyha valaki végigmegy a 10 leckén, és szorgalmasan gyakorol, akkor látványosan fog fejlődni. Az elején elég napi 10-15 perc gyakorlás. Ha megszoktad, akkor ezt fel lehet fejleszteni félórára, órára. Majd akár egy vagy több órára is. Attól függően, hogy mennyire vagy elszánt, mennyire kattansz rá a hangszerre. Én a három gyermekem mellett is napi szinten fejlesztem magam, gyakorlok. Nemcsak olyan, ami egy stúdiózáshoz vagy próbára kell, hanem olyat is játszom, ami csak a saját szórakoztatásomra van.